2014. nov 24.

A legkedvesebb Fricska – avagy a legjobb vidéki burger nyomában

írta: Züminyúl
A legkedvesebb Fricska – avagy a legjobb vidéki burger nyomában

Mostanában izzik a burgerláz kis hazánkban, egyre több ilyen étterem és bisztró nyílik szerteszét az országban, és természetesen ez a mánia engem sem kerülhetett el. Lelkesen kipróbálok mindent amit a különböző blogtársaim publikálnak, ajánlanak. Budapesten régesrég egy ideig a kedvencem a Varieté volt, de ott gondok voltak a kiszolgálással egy időben, ami sokat rontott az összképen, majd a Bajor Söröző a Karinthy Frigyes utcában a Móricznál volt a listavezető, de legutóbb igencsak sokáig vártunk és a végén kaptunk valami száraz, megégett húsos valamit, amiből kihagytak minden extrát amit kértünk (bacon, jalapeno, sajt), ellenben a végén ezt mindet kiszámlázták. Aztán tévedtünk el a Pesti Burger és Bárba, ami azóta is tartotta a vezető pozíciót nálam, egészen pár nappal ezelőttig. (Pesti viszonylatban azért még mindig ez a nyerő)

Budapesten élő egri leányka létemre az egyik kedvenc helyem Veszprémben van. Fricska a neve, a Séd patak mellett helyezkedik el a belvárosban. Először egy meleg nyári napon jártunk ott, akkor csak szörpöztünk, de már akkor is vágytam a grillen szabadtéren készülő steak-ek és bográcsban rotyogó pörkölt után. Most pedig ugyancsak benéztünk a hétvégén, ebéd tájt. A belső rész mindig lenyűgöz, többek közt a kemence, amiben a napi csülök sül és egyben a fűtésért, hangulatért és otthonosságért is felel. Kényelmes, tágas belső terek, visszafogott de megkapó dekor, és amit imádok: kutya- és kisgyermek kompatibilis. Odavagyok a Kutyarendért! Képek beszéljenek helyettem erről, én odavagyok a helyért, alig lehetett elrángatni onnan.

DSC_3020.JPG

Étlap nincs, tehát külön meg kellett kérdezni hogy mi éppen a napi ajánlat, és nagy meglepetésemre és boldogságomra négyféle burgert ajánlottak: marhahúsos, csirkés, halas és kemencében sült csülkös. Marhahúsosnál tettük le a voksot, nem is kellett sokat várni. Már mikor megláttam, tudtam hogy ez lesz A Burger, ami letaszítja az előző listavezetőt az élről. A buci elég nagy, egy szezámmagos kalapú szép sötét barna, kicsit édeskés, omlós, amit külön a Fricskának készít egy helyi pékség, máshol nem is lehet ilyen bucival találkozni. Kizárólag azért nem helyben készül, mert a Fricskában nincs hely. Nagyságához mérten minden más is elég nagy benne, mint például a húspogácsa, éppen kellemesen de nem túlságosan átsütve, finom fűszerezéssel, kicsit darabosan, de nekem hozta a régi otthoni ízvilágot amit még gyerekkoromból ismerek és régen nem találkoztam vele. Egy jó szelet házi sajt figyel benne, mellette paradicsom, hagyma, uborka, és házi (!!) mustár és ketchup. Ami lenyűgöző, sosem kóstoltam még ilyet. Kértünk sültkrumplit is, amihez jött a házi ketchup, és a színe miatt kicsit kétkedve fogadtam de elég volt egyszer megkóstolni, a végén már harcolni kellett az utolsó cseppekért. A sültkrumpli egyébként pazar, frissen sült, kívül ropogós, belül puha. A házi limonádé is tökéletes volt, nem túl édes, soksok citrussal, bár a jégről elfelejtettem lemondani az elején tehát az jött vele. Egy dolgot hiányoltam csak, hogy a buci kalapja belül nem volt megpirítva.

DSC_3003.JPG

Idővel sikerült mindent megenni, és igaz tele voltunk de egy kávét azért még kértem. A kávé is fantasztikus, selymes, és kis pöttyös bögrében érkezik.

DSC_3010.JPG

A kiszolgálás minden bizonnyal a legjobb amivel eddig találkoztam, pedig elég sokfelé járam már, még azon sem lepődtek meg amikor a Viking az éppen szóló zenéről érdeklődött, megkapta a mix nevét is a nagyon kedves felszolgálófiútól. Imádom. Őket, a burgert, a helyet, az egészet. Ha egy vidéki bisztrót és annak burgerét kóstoljátok meg, ez legyen az!!! Jah és menjetek el egy Veszprém kézimeccsre is!! :)

További képek a legjobb nem-pesti bisztróról:

 

Fricska Bisztró saját maga ITT!

Szólj hozzá

utazás burger evészet